Kútfúrási kisokos

Cégünk a Tomikút Kft. megpróbál felhasználóbarát segítséget nyújtani a kútfúrás területén az első lépésektől az utolsóig. Megpróbáljuk érthetően végigvezetni a kútfúrás lépésein, a kút fennmaradási engedély kérelem lépésein is úgy, hogy ne kelljen unalmas jogszabályokat lapozgatnia.

Jogszabályi helyek aktualizálva: 2023 június utáni állapot! 

2023. június utáni állapot: 

“Picit” borult minden eljárási rend a kutakkal kapcsolatban, fentről a megválasztott politikusaink “picit” bele.ostak a ventilátorba…! – és nem esik jól! Ilyen szabályozatlan még nem volt a kutak helyzete, és ez nagyon hamar mind a vízminőség, mind pedig a vízmennyiség károsodását okozza!
Politikai döntés született, a szakma pedig el/megbukott a politikusokkal szemben!
Magyar Vízkútfúrók Egyesületének Elnöke (Rózsa Attila) készített egy TÁBLÁZATOT amiből lehet/kell dolgozni! (Forrás MVE, Rózsa Attila) 

Táblázat az eredeti helyén (az MVE honlapon) ITT érhető el!

Vízvédelmi országtérkép folyamatosan frissül, érdemes ránézni néha..!!!

 

41/2017. (XII. 29.) BM rendelet a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció tartalmáról

Honnan tudhatom meg, hogy milyen mély kútra van szükségem?
– érdeklődjön a szomszédoknál, hogy van-e stabil vízhozamot adó kútja, az mióta üzemel probléma nélkül, és az milyen mély. – ez a legjobb referencia.
– felhívhat egy hivatalos kútfúró céget is, de pontos mélységet nem fog tudni senki mondani. A kútfúró cég / vállalkozás a környéken lévő, és rendelkezésre álló referencia kutak adataiból tud majd egy átlagos mélységet, és esetlegesen vízhozamot mondani.

Milyen átmérőjű kútra van szükségem?
– Fúrt kút (béléscsöve, szűrője) az MSZ. 22116:2002 szerint minimum 90 mm. átmérőjű!!! Ez nem azt jelenti, hogy a sok kókler „kútfúró” által hirdetett 110 mm. átmérőjű szürke lefolyócső „szarsurrantócső” alkalmas a kút kivitelezésére!!!
– Kút béléscsöve az értelmezésemben és a szabvány szerint is minimum 125 mm. átmérőjű, és esetlegesen a szűrője csökkenhet 90 mm. átmérőre!
– anyaga a jogszabályban előírt összetételnek megfelel, abból káros, pl. rákkeltő anyag nem oldódik ki, gyűrűmerevsége megfelelő, méretezett cső. Bővebben a témáról itt olvashat, katt a linkre: https://tomikut.hu/2013/07/on-megnezi-milyen-kutbelescsovet-epitenek-be-a-kutjaba/
– az un. „Alföldi kút” ami 40-50-63 mm. átmérőjű, szürke lefolyó “szarsurrantó” csőből  készül az szakmailag nem kút! Anyaga nem alkalmas kút kialakítására! Sok esetben a kút összeroppan, szűrője beszakad, lábszelep elejti a vizet, nem üzemel stabilan, anyagát nem lehet leépíteni felszín alatti vízbe! Szerelvényei rossz minőségűek, valamint a „kút” javítása a kis átmérő miatt szinte lehetetlen!
– Amennyiben a környéken ásott kutak vannak, mert a vízadó réteg „gyenge”, akkor érdemes a kútásás mellett dönteni! Ásott kútnak nagyobb a puffer (tároló) képessége, jobban használható ebben az esetben! – esetlegesen nagyságrendekkel mélyebbre kell fúrni ami a költségek növekedésével jár!

Kútfúrás ügyében melyik szakembernél érdeklődjek?
– érdemes a helyben található, hivatalosan engedéllyel rendelkező kútfúró cégnél/vállalkozásnál érdeklődni első körben!

Kútfúrás Budapest, kútjavítás, Tomikút

Kútfúrás Budapest, Tomikút Kft.

Honnan tudhatom, hogy a helyi cégnek / vállalkozásnak van-e engedélye a kútfúrásra?
101/2007. KvVM. rendelet szerint kútfúrási-, kútjavítási tevékenység végzésére az jogosult, aki:
– rendelkezik kútfúró végzettséggel
– aki rendelkezik a Bányahatóság által jóváhagyott műszaki biztonsági feltételeknek (Mélyfúrási Alkalmassági Bizonyítvány) , vagy EK minősítésnek megfelelő kútfúró berendezéssel
– cége/vállalkozása eleget tett az 1997. évi LXXVIII. tv. 39.§ (2) bekezdése alapján előírt kötelező MKIK építőipari regisztrációnak. MKIK regisztrációt ellenőrizni az alábbi linken tudja, katt a linkre: http://regisztracio.kivreg.hu/web/index.php?frame=Search
– ne feledje ellenőrizni a felsorolt dokumentumok meglétét a szerződés megkötése előtt, mert legkésőbb a fúrás megkezdése előtt be kell adni az engedélyező hatóság felé a dokumentumok hiteles másolati példányát!
– kútfúró cég / vállalkozás weblapján a cég neve-, székhelye-, telephelye címe, adószáma, bankszámlaszáma, valamint a kútfúrási engedélyének száma fel van tüntetve
amelyik honlapon csak egy ingyenes (eldobható) e-mail címet és/vagy egy (eldobható) telefonszámot talál csak ott kezdjen nyugodtan kételkedni abban, hogy a hirdetőnek egyáltalán van -e cége, vagy vállalkozása!!! 
– amennyiben kútfúrásra nem jogosult cég/vállalkozás fúrja a kútját abban az esetben nem fog rá kapni használatbavételi engedélyt, sőt már a fúrás is illegális!!!
– kókler vállalkozás nélküli kútfúróval számla-, és engedély nélkül nem fog tudni garanciát érvényesíteni!!!
– és még ami fontos: ÖNNEK LESZ ENGEDÉLY NÉLKÜLI KÚTJA ÉS NEM AZ ILLEGÁLISAN, FEKETÉN SZÁMLA-, és ENGEDÉLY NÉLKÜL DOLGOZÓ KÚTFÚRÓNAK!!! ÖNT IS BÜNTETI A HATÓSÁG!!!

Mit érdemes megbeszélni hivatalos kútfúró szakemberrel a szerződés előtt?
– beszélje meg a vízkivételi igényét, valamint azt, hogy a kutat hova lehet fúrni a területen olyan helyre ahol ez Önnek is megfelel
– nézzen utána a kútfúrási referenciáknak
– kérjen írásos árajánlatot a kútfúrás előtt, így előre tervezhetőek a felmerülő költségek a családi / céges kassza teljes kimerülése nélkül! Valamennyi anyagi tartalék maradjon az esetlegesen felmerülő váratlan kiadásokra!
– érdeklődjön a garanciális feltételekről (írásos garancia, garanciajegy!)
– mindenképpen írásban szerződjön a kútfúrásra még hivatalos kútfúró céggel / vállalkozással is! Katasztrófavédelmi Hatóság által engedélyezett kutaknál az E-építési napló vezetése kötelező!!! E-építési napló felületére fel kell tölteni a szerződést!
– szó elszáll, írás megmarad! A későbbi viták megelőzhetőek ha a szerződés írásban van! Ne feledje, az írásos szerződés mindkét felet védi, mindkét fél jogai, és kötelességei szabályozottak, és behajthatóak!!!

Kútfúrási szerződés megkötése után mi történik?
– szerződés alapján elkészülnek a kút létesítési engedélyéhez szükséges dokumentációk, majd bekerülnek a hivatali „rendszerbe” engedélyezésre
– talajvízkút jegyzői engedélye 21 nap-, mélyebb kutakra a Katasztrófavédelmi Igazgatóság engedélye 120 (néha kicsit több) nap alatt elkészül
– ezen engedélyekben pontosan leírják, hogy a kútfúrás során milyen szabályokat kell betartani
– a létesítési engedély jogerőre emelkedés után a kútfúrás kivitelezése megkezdhető
– E-építési naplót el kell kezdeni vezetni –ha szükséges
– kútfúró egy előre megbeszélt időpontban megjelenik kútfúró berendezéssel, Ön átadja a munkaterületet, és elkezdődik a munka

Göd, kútfúrás, Tomikút

Kútfúrás, kútjavítás, Tomikút Kft.

Göd kútfúrás, Tomikút Kft.

Kútfúrás Budapest, Tomikút Kft.

– szerződés szerint esetlegesen Ön biztosítja / biztosíthatja a kútfúráshoz használt vizet, áramot, kézmosó helyiséget, illemhelyet, stb..
– igen, mint minden építési tevékenység okoz némi felfordulást a kertben / a területen, de ez sajnos vele járó dolog. Próbáljuk csökkenteni a fúrással járó kellemetlenséget amennyire lehet.
– a kút fúrása során esetlegesen geofizikai-, és egyéb mérésre is sor kerülhet. Ilyen pl. a vízadó réteg megállapítása, vagy az engedélyben kötelezően előírt más mérés. Geofizikai mérésről bővebben itt olvashat: https://tomikut.hu/2014/08/az-idok-soran-tobb-megkeresesbol-kiderult-hogy-a-megrendelok-erdeklodok-nem-ertik-a-kutatofuras-keresofuras-kifejezeseket-valamint-a-geofizikai-meresek-szuksegesseget-a-kutfurasoknal/

Geofizikai mérés, szonda leeresztése a kifúrt gyûrûs térbe...!

Geofizikai mérés, szonda leeresztése a kifúrt gyûrûs térbe…!

Geofizikai szonda tisztítása mérés után..!

Geofizikai szonda tisztítása mérés után.

-. kialakítja a kút szerkezetét, elhelyezi a béléscsövet, a szűrőt-, és a szűrőkavicsot, valamint cementálja a felső réteget

Kút szûrõzése...! 0,3 mm.-es réselt szûrõ a dunai kavicsteraszon készített kutakhoz...!

Kút szûrõzése…! 0,3 mm.-es réselt szûrõ a dunai kavicsteraszon készített kutakhoz…!

Kútfúrás Csepel, kút kavicsolás Tomikút

Kút kavicsolása, Tomikút Kft.

– a kút elkészülte után a kútfúró letisztítja a kutat, megméri a kút paramétereit

budapest kútfúrás, kút kompresszorozás, Tomikút Kft.

Kút kompresszorozás, Tomikút Kft.

Kútból a tiszta víz...!

Kútból a tiszta víz…!

– elkészül a kút gépészeti aknája, beépítik a kútba-, és az aknába a gépészet, a kút lezárásra kerül, valamint kialakítják a vízvételi helyet/helyeket

Csepel, kút,kútgépészet, Tomikút Kft.

Kútakna és a kútgépészet, Tomikút Kft.

Csepel, kút, kútakna., Tomikút Kft.

Kútakna kívülről, Tomikút Kft.

– kútfúró elmondja ill. átadja az üzemeltetési feltételeket tartalmazó dokumentumokat (számla, használatbavételi engedély, garanciajegy, kút üzemeltetési utasítása, stb..), megbeszélik az esetleges karbantartások tervezett időpontját
– ezt követően intéződik a kút használatbavételi engedélye, és a kút már használható is..!
– E-építési napló lezárásra kerül –ha vezetni kellett
– Katasztrófavédelmi Ig. által engedélyezett kutak (30 méternél mélyebb-, évi 500 m ³ feletti vízkivételű-, réteg-, karszt-, vagy parti szűrésű-, cégek tulajdonában lévő kutak) üzemeltetésére, a kútban kötelezően előírt mérések-, és kötelező kútvizsgálatok elvégzésére, valamint ezen tevékenységekhez kötődő dokumentumok vezetésére szerződést kötnek
– kútfúrás anyagi részének rendezése természetesen írásos szerződés szerinti ütemezésben történik

És akkor pár esemény/kavar az elmúlt nagyságrendileg sok évből az engedélyezéssel kapcsoltban, ez a műlt!: 

2018 augusztus 29: 

https://alkotmanybirosag.hu/uploads/2018/08/sz_i_1216_2018_alairas_szam.pdf

“I/1216/2018
Az Alkotmánybíróság teljes ülése elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény
Alaptörvénnyel való összhangjának előzetes vizsgálata tárgyában – dr. Czine Ágnes,
dr. Schanda Balázs és dr. Stumpf István alkotmánybírók párhuzamos indokolásával,
valamint dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Juhász Imre, dr. Pokol Béla, dr. Szívós Mária és dr.
Varga Zs. András alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő
h a t á r o z a t o t :
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Országgyűlés 2018. július 20-i rendkívüli
ülésnapján elfogadott, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvénynek a
vízkivételekkel összefüggő módosításáról szóló törvény 1. §-a és 4. §a az Alaptörvény
P) cikk (1) bekezdése és a XXI. cikk (1) bekezdése sérelme miatt alaptörvény-ellenes.
Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való
közzétételét….”

2018 augusztus 07:

A Köztársasági Elnök a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvénynek a vízkivételekkel összefüggő T/384. számú módosítását, annak az Alaptörvénnyel való összhangja vizsgálata érdekében elküldte az Alkotmánybíróságnak. A tárgyban az Alkotmánybíróság megkereste a Szószólót a Törvénymódosítással kapcsolatos álláspontjáról tájékozódva. A Szószóló megkeresésre adott válasza elérhető: https://www.ajbh.hu/…/…/e7ba687f-6bf9-fe45-6b99-eca04ac118b6

2018 július 30: 

Áder János köztársasági elnök az Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára megküldte az Alkotmánybíróságnak a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvénynek a vízkivételekkel összefüggő módosításáról szóló törvényt. Szövegezés eredeti helyén itt olvasható.

“A köztársasági elnök indítványa innen letölthető.”

2018 július 24:
Magyar Vízkútfúrók Egyesülete közleménye a kutak engedélyeztetésével kapcsolatban, melyet az eredeti helyén itt olvashat:

“Tisztelt Érdeklődő!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy — Egyesületünk felszín alatti vizeket védő szakmai törekvései ellenére — az Országgyűlés 2018. július hó 20-án elfogadta a T/384. számú törvénymódosítási javaslatot. Ennek szövege itt érhető el.

E törvénymódosítás értelmében bizonyos vízilétesítmények engedély és bejelentési kötelezettség nélkül lesznek létesíthetők, illetve fenntarthatók, üzemeltethetők. Hogy konkrétan mely létesítményekre terjed ki ez az engedmény, egyelőre nem ismert, azok körét 3 hónapon belül egy végrehajtási rendelet fogja meghatározni.

Addig a fúrt kutakkal kapcsolatos engedélyezési eljárások a megszokott rendbenfolynak. Nevezetesen:

1. minden kút vízjogi létesítési engedély köteles;
2. a házi vízellátást, háztartási vízigények kielégítését szolgáló, csekély (500 m3/év alatti) vízkivételű, talaj- vagy parti szűrésű vizet csapoló kutak engedélyezése ügyében a helyi jegyzőhöz kell fordulni;
3. az előző pontba nem tartozó kutak engedélyezését a területileg illetékes katasztrófavédelmi hatóság végzi.

A kutak engedélyezésével kapcsolatos három legfontosabb jogszabály a következő:

1. „A vízgazdálkodásról” szóló 1995. évi LVII. törvény;
2. „A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról” szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet;
3. „A vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció tartalmáról” szóló 41/2017. (XII. 29.) BM rendelet.

Rózsa Attila
MVE elnök”

2018 július 20:

Az Országgyűlés elfogadta a T/384. számú törvénymódosító javaslatot az “Egyes törvényeknek a vízkivételekkel összefüggő módosításáról.”

Az “új” törvény
szövegezéséből mely itt olvasható a pontos jogalkotói szándék nem derül ki!

Idézet az elfogadott törvényből:

“A Vgtv. 45. § (7) bekezdés s) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Felhatalmazást kap a Kormány)
,,s) a vízjogi engedély és bejelentés nélkül megkezdhető és folytatható tevékenységek körének, ezekben az esetkörökben az utólagos bejelentés tartalmi elemeinek és az utólagos hatósági ellenőrzés szabályainak, továbbá a vízügyi hatóságnak történő bejelentést követően megkezdhető és folytatható tevékenységek körének, ezekben az esetkörökben a bejelentés tartalmi elemeinek és a hatósági ellenőrzés szabályainak;”
(rendeletben történő megállapítására.)”

Ezen “új” jogi szabályzó a kihirdetést (Áder aláírás, majd Magyar Közlönyben megjelenés!) követő   90. napon lép hatályba!

Tehát a Kormány 90 napot kapott az “új” törvény végrehajtási rendeletének (Vhr.) a kidolgozására!
Ezen végrehajtási rendeletben lesz meghatározva a pontos jogalkotói szándék, a “hogyan tovább..!?” !

Amennyiben a tv. kihirdetésre kerül úgy nagyságrendileg 2018 október végéig a “régi” szabályozás van életben, tehát minden kút mindentől függetlenül engedélyköteles!!!

Médiában már megjelentek a félrevezető szenzációhajhász cikkek!

Kérem figyeljék a Magyar Közlönyben megjelent változásokat, melyet a weblapunkon is közzé teszünk!

 

Írásunk nem teljes körű, amennyiben nyitott kérdése maradt kérem keressen minket elérhetőségeinken!

Jó szerencsét!
Tomikút Kft. csapata.

Egy hozzászólás a(z) “Kútfúrási kisokos” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Kutak fennmaradási engedélye 2018 GY.I.K. | Tomikút

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.